Patrikról 1,5 évesen derült ki hogy a mogyoróféléktől anafilaxiás sokkot kap,így az étkeztetése nem olyan, mint más korabeli pajtásaié.
A bölcsődei időszak szinte zökkenőmentes volt… Két éves volt mikor családi okok miatt kénytelen voltam beadni a bölcsődébe,hogy dolgozni tudjak menni. Nagyon aggódtam, hogy hogyan lehet majd megoldani az étkezését intézményi kereten belül, hiszen rajtam kívül még a családtagok is nehezen vállalták be, félve egy esetleges diétahiba következményeitől.
A bölcsődei kezdésre nagyjából a vizsgálatok háromnegyedén voltunk már túl. Sikeresen megállapították, hogy mi mindenre kell diétázni ( mogyoró és diófélék, szezámmag, lenmag, egyéb magok, kakaópor pulykahús…).
Szerencsénk volt a bölcsődével, mert helyben főztek (ráadásul jól), így rendszeres átbeszéléssel, kapcsolattartással a konyhafőnökkel -természetesen orvosi papírok leadásával -az étkeztetése megoldottnak látszódott. Bár amikor év közben kiderült, hogy a búza és fruktóz is gondot okoz, akkor hirtelen megállt mindenki tudománya és kérték, hogy beszéljek a bölcsődék központi dietetikusával, mert nem tudnak már neki mit adni. Beszéltem. Bár ne tettem volna! Még most is csak mérgelődök azon, amiket mondott! (történet itt). Ennek rendezésével viszont többé nem volt gond. Külön köszönet a konyhai dolgozóknak is! A vezetővel viszont voltak problémáim: nem akarta megengedni, hogy az életmentő, adrenalin injekciót bevigyük, leadjuk a bölcsibe is. Szerinte, úgy sem adhatja és nem is adja be senki még baj esetén sem. Egyébként sem megoldott , hogy a gyerekektől elzárva tartsák… ( ezek szerint biztos nem használnak sem kést,ollót és vegyszereket sem az egész intézményben)
Hiába érveltem, hogy egészségügyi dolgozók dolgoznak náluk, (hiszen a gondozónéninknek is ilyen végzettsége volt ), és nyugodtan belehetne tenni az irodai szekrénybe – oda nem megy gyerek – mégis elérhető,ha baj van. Mondanivalómon el sem gondolkodott, egyszerűen megtiltotta, hogy bevigyük! Közölte, ha nem tetszik, akkor vigyem máshova a gyereket, mert ezzel veszélyeztetem a többi kicsit!
Kétségbeesve, zokogva mentem vissza a csoportba a gondozónőnkhöz, hogy most, mi lesz? Mindenkinek elmondtam, hogy csak ezzel lehet megmenteni az életét biztosan, ha mégis allergén anyaggal érintkezik a kisfiam és fulladozni kezdene. Hogy orvosi utasításra, egy lépést sem tehetünk a gyógyszerek nélkül, mert a következő alkalommal nem biztos, hogy olyan szerencsés lesz, mint az első esetben…
Válaszára, megoldásra nem sokáig kellett várnom. Természetesen mindenben partner volt és saját elmondása alapján , őt is megnyugtatná a tudat, hogy baj esetén elérhető a segítség. Megbeszéltük a részleteket, a tüneteket mit-mikor kell alkalmazni.
Névvel és leírt utasítással dobozba, majd egy magas szekrénybe tettük és csak a gondozónők tudtak róla…
Szerencsénk volt,mert év közben csak a szavatossági időt ellenőriztük és cseréltük a gyógyszereket, soha nem volt diéta hiba, nem volt “véletlen, megette-belenyúlt”. Így ballagáskor, ez is bekerült a kis tarisznyába, bontatlanul.
Az egész hozzáállás a gondozónők és a konyhások részéről fantasztikus volt,mindig szem előtt tartották, ugyan olyan finomakat adtak enni a kisfiamnak is, mint a többieknek, – még a házi rendezvényeken is külön gondoskodtak róla, nehogy valamiből is kimaradjon. Teljes mértékben elfogadták és segítettek mindenben. Örökké hálás leszek nekik ezért, főleg, hogy most már azt is tudom nem megy ez mindenhol ilyen természetesen.
Két év után nyugodt szívvel indultunk neki az óvodai életnek…
Óvodás évek….
Már beiratkozáskor elmondtam, hogy milyen diétás ételre lenne szükségünk, biztosítottak, hogy ez számukra nem probléma, sok allergiás – érzékeny kisgyermek jár hozzájuk, nyugodjak meg…
Megnyugodtam, de kár volt… (Bár volt egy nyugodt nyaram)
Szeptember első napján a kapun belépve, a vezetőnő és az egyik óvónő várt “szeretettel” minket a bejáratnál és invitált be a vezetői irodába. Már vártak ránk , így az oviszsákkal (és ami ilyenkor kell + a egész napos, saját tízórai-ebéd-uzsonna) gyerek az ölemben, leültünk “beszélgetni”.
Elmondták : nagyon sajnálják, meg meg is értik ,de én is értsem meg, hogy félnek, hogy bármi hiba történhet, mégiscsak kis gyerekekről lévén szó és ők nem vállalhatnak felelősséget a gyermekért….nem szeretnének esetleg börtönbe kerülni, értsem meg az óvónőket is félnek és családjuk is van..és börtönbe is kerülhetnek… és különben is mogyoró és diófa áll az udvaron…
A lényeg, hogy vigyem másik óvodába. Kérdésemre , hogy mégis hová, melyiket ajánlanák -lehetőleg itt a közelben,- nem tudtak felelni, de biztos, hogy máshol jobb lenne neki.
Lehet. Mi viszont itt maradtunk, mert máshol sem fogadtak volna szívesen, ezt biztosra tudom.
Tájékoztattam őket, hogy a négy éves fiam nagyon megbízható, biztos nem nyúl bele mások ételébe, nem fogja megenni az udvaron levő terményeket sem. Nem fog sírni, hisztizni mások ennivalójáért. Ha csak, és kizárólag csak azt az ételt adják neki, amit én minden reggel beadok az óvodába, akkor semmi baj nem fog történni. Az étel beviteléhez az ANTSZ engedélyt beszerzem magam, mert akkor igenis beviheti a szülő az ételt ilyen speciális esetben. És ha mégis, véletlenül, valami diéta hiba csúszna be, hiszen amiket én veszek és főzök ételeket az alapanyagoknál a gyártó is hibázhat, akkor biztonság kedvéért be van adva a csoportba az életmentő dobozkánk illetve minden nap visszük a saját kis táskáját is, amibe szintén egy adag gyógyszer van.
A vezető kérésére és az óvodapedagógusok megnyugtatására pedig aláírtam egy nyilatkozatot, mely szerint elfogadom, hogy nem terheli őket felelősség,ha életveszélyes állapotba kerülne a fiam, ellátják ugyan, de a továbbiakban nem terheli őket felelősség.
Viszont az irodai beszélgetés hónapokig kihatott a kisfiamra ( és rám is), hisz a feje fölött beszéltük mindezt meg.
Ezek után gondolom senkiben sem maradt az a kérdés válaszolatlanul: hogy miért is sírt minden nap, hónapokon keresztül, hogy ő nem szeretne ebbe az óvodába járni. (Sírtam én is, de csak akkor, amikor nem látta).
Nehéz szívvel, és aggódva adtam be Patrikot a csoportba, abban bízva, hogy lassan négy éves és biztonsággal és felelősségteljesen tudja kezelni az allergiáját, otthon és a bölcsiben is megtanult óvatosan élni….
Pár nap után a pedagógusok bocsánatot kértek, hogy ennyire féltek, látják, hogy megy ez zökkenő mentesen, Patrik is mindenre nagyon figyel, nagyon fegyelmezett.
Fegyelmezett, de ennek ára van: kisgyerek még, de már gyakran stresszes, frusztrált.
Gondoljunk csak bele, hogy amikor mi, felnőttek diétázunk vagy fogyókúrázunk és nem azt ehetjük, amit a többiek – vagy amit épp meglátunk a polcokon -, milyen feszültté tesznek minket. Néha elcsábulunk, néha végleg feladjuk a diétánkat. Nos ezek az ételallergiás gyerekek ezt nem tehetik meg, hisz a legkisebb elcsábulás is az életükbe kerülne…
Most már eltelt két év, a vezetőséggel és az óvónőkkel jó a kapcsolatom, étkeztetési és egyéb problémák sincsenek, gyakran és részletesen beszélünk úgy általánosságban is az ételallergiákról, tünetekről, kezeléséről, megelőzéséről. Figyelik ők is a gyereken a legapróbb pöttyöt is, óvó szemmel lesik az első jeleket. Most már úgy érzem összedolgozunk és talán nemcsak egy “macerás anyukának “néznek. Kiderült szinte mindenki családjában van hasonló probléma, még ha nem ennyire veszélyes, de van.
Megbeszélünk, figyelnek, de egy kis figyelmességre még mindig szükség lenne, de most már nemcsak a pedagógusok, hanem a többiek, leginkább a szülők részéről.
Óvodai ünneplések
Patrik már nem sír reggelente, de néha szótlan, kedvtelen vagy épp azt látom, hogy nagyon feszült. Előbb vagy utóbb- de sajnos gyakran csak utóbb-, kiderül az ok is: azt szeretne ő is enni, amit a többiek… együtt szeretne ünnepelni….olyan szép, formatortát szeretne ő is …
Itt van például az óvodai születésnapok megünneplése. A legtöbb óvodában az a szokás, hogy az ünnepelt vihet be tortát, süteményt, üdítőt és megkínálja vele a többieket. Ahogy az már lenni szokott, a legcsodálatosabb forma-, fényképes tortákat viszik be, Tlán ezzel leginkább a szülők rivalizálnak ezzel egymással. 26 kisgyerek van egy csoportba… ez 25 olyan tortát-ünneplést jelet, amikor a fiam csak nézi. Természetesen Patrik ezekből nem eszik, nem sír, nem kér belőle, hiszen megtanulta, hogy ő abból, amit a többiek esznek, soha nem kaphat egy kis kóstolót sem, mert az az életébe kerülhet. Így egykedvűen ropogtatja el aztán a ropit vagy kekszet ( ha kér), ami az ilyen esetekre állandóan bevan készítve egy dobozba a szekrényébe, hogy az óvónők meg tudják vele kínálni.
Gondolom, most az olvasónak az jár a fejében, hogy ő csak 1 és ott a 25 gyerek vele szemben… Igen, megértem. Nem azt szeretném, hogy minden ünneplés előtt az anyukák otthon készítsék el maguk a szülinapi tortát,amit bevisznek ( tilos is- cukrászdai pedig nincs, ami ennyiféle mentes lenne) . Nem ,én csak azt kértem minden szülői értekezleten, hogy nekem szóljanak és megsütöm (persze piciben) vagy az otthoni mélyhűtőből kiveszek egy szeletet, ami ilyen helyzetekre van eltéve. Ez olyan nagyon nagy kérés tőlem a többi szülő felé két év alatt, hogy esetleg jelezzék, ha ünneplésre kerülne a sor? Eddig egyetlen egy szülő sem tette ezt meg, így az én fiam csak a saját születésnapján ehet tortát az óvodában. Saját készítésű formatortát, bár sosem lesz olyan tökéletes, mint a cukrász sütemények, torták, de legalább egészséges és a fiamra nézve biztonságos. Ez a legfontosabb, elsődleges szempont, de ott van annak a kicsi gyereknek a lelke is, ezzel valahogy mások soha nem foglalkoznak, aminek egy kicsit örülök, mert ez azt jelenti, hogy náluk a családban még nem fordult elő komoly betegség vagy csak egy kis allergia, ami kirekesztheti a társasági életből
Egy pici odafigyeléssel többet tehetnének a diétás gyermekekért.
Egy angol honlapon láttam különböző kiírásokat, hogy miért és hogyan is figyeljenek az allergiás gyerekekre. Ezt megpróbáltuk lefordítani, kicsit személyre szabni, majd kitettem az óvodacsoport ajtajára gondolatébresztőnek… Patrik allergia plakát
Comments